KÖZEL A DUNÁHOZ,
KÖZEL A MEGVALÓSULÁSHOZ
A teljes beruházás több ütemben valósul meg.
Az I. ütemben, közvetlenül a Duna partján három épület lakásai készültek el, összesen 224 lakás és 3 üzlethelyiség került kialakításra. Az épületek alatt mélygarázsok kerültek kialakításra, az első emelet szintjén pedig belső kertek. A lakások mérete 35m2 és 150m2 közötti. Az első ütemben már minden lakás elkelt, az üzletek közül a B épület alatti irodát a Beruházó saját célokra, azaz a helyszíni értékesítési iroda kialakítására hasznosította.
Az öt épületből álló II. ütem az első ütem folytatásaként, szintén a Duna partján épült fel. A 275 lakásból álló épületegyüttes szintén teljesen értékesített. Az épületek alatt mélygarázsok kaptak helyet, az első emeleten pedig parkosított díszkert nyújt kényelmet a lakóknak. A lakások mérete 35 m2-től 85 m2-ig terjed, és tágas terasz tartozik hozzájuk, hogy lakóink élvezhessék a kilátást, megnyithassák életterüket a Dunára, a természetre. A legfelső szinten 50-140 m2-es exkluzív penthouse lakások kerültek kialakításra, hatalmas tetőterasszal, egyedülálló panorámával.
A III. ütem 5 épülete a II. ütem mögött helyezkedik el, azonban bármennyire ez a távolabbi ütem a Dunától, mégis csodás panorámája van a legtöbb lakásnak. A harmadik ütemben összesen 350 lakás került kialakításra, melyek közül az utolsó 10 db értékesítése folyik jelenleg. A lakások mérete 34 és 115 négyzetméter közt alakult. Az épületek alatt mélygarázs található, a házban pedig a már megszokott módon 24 órás biztonsági és portaszolgálat működik, valamint kerttervezők által gondosan kialakított gyönyörű belső park biztosítja a nyugalmat és a pihenési lehetőséget. A Marina Part III. üteme során közel 20 000 négyzetméternyi lakás készült el, mintegy 5 000 négyzetméternyi terasszal.
Nem váratott magára sokáig a IV. ütem sem. A közel 294 lakásból, valamint 21 kereskedelmi helyiségből álló épületegyüttes a közelmúltban került átadásra. A 4 épület egy gyönyörű belsőparkot fog közre, mely alatt egy egybefüggő teremgarázs fut végig az egész ütem pinceszintjén. A lakások mérete 38m2 és 180m2 közt alakul.
Ebben az ütemben még leköthetőek az utolsó lakások! Ne hagyja ki ezt a lehetőséget, hisz a Marina Parton saját kikötő, vízparti sétányok, éttermek, üzletek biztosítják azt a fajta életstílust, ahol álmai valóra válhatnak!